Interjú Rumi Melindával

Mit írsz fel a névjegykártyádra, mi a foglalkozásod? 

Névjegykártyát rég nem csináltattam és azóta annyi minden változott. A legutóbbin az szerepel, hogy neuropedagógus, gyerekjóga oktató, Blackroll oktató. Egy időben a minősített mozgásterápiás fejlesztő fokozatot írhattam rá, viszont a tavalyi év vége óta már KMT oktató is vagyok. Egy biztos bármilyen megnevezés is kerül a nevem mellé, a pedagógiai fejlődésemben meghatározó szerepet játszik a KMT továbbképzés. Amikor először találkoztam Panni nénivel és Gyurival, akkor még a KMT Akadémia éppen gondolati szinten formálódott. Mivel mindkettőjük személyisége azonnal megfogott ezért egyre több képzést elvégeztem velük, az összes akkor elérhető, általuk szervezett személyiségfejlesztő tréninget beleértve. Időközben a munkakapcsolatunk is elmélyült, ezért most már felkerülhetne arra a kartonlapra, hogy KMT Akadémiai Neuropedagógiai Intézetének vezetője megnevezés is.

Mit lehet tudni a kis Melindáról? Mi akartál lenni 12 éves korodban?

Nagyon érdekes, hogy pont ezt a tizenkét éves kort mondtad! Akkor értem el azt a kort, amikor már elegem volt az engem tanító pedagógusokból, és azt gondoltam, hogy majd megmutatom a világnak, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Több sok rossz tapasztalatom volt addigra a tanáraim viselkedésével kapcsolatban. Az akkori énem ma simán megkaphatta volna a diszkalkuliás, diszgráfiás, diszlexiás diagnózist is, hiszen a összes ezekre utaló tünetet produkáltam. Ehhez társult legalább két évente egy olyan pedagógus, aki az önértékelésemet is rombolta. Hülye vagy és úgy is fogsz maradni! Ez a mondat nagyjából a főiskoláig végigkísérte az életemet. Szóval én ezt már akkor eldöntöttem, hogy én ezt máshogy fogom csinálni.

Aztán akkor már hatodikosként betettek felvigyázónak a negyedikesekhez a napközibe, ha a tanító néninek elfoglaltsága akadt és más megoldás nem adódott. Valójában már akkor kipróbálhattam milyen egy osztálynyi gyerekkel foglalkozni.

Nem volt ebből probléma, hogy gyerekként te vigyáztál az iskolában a gyerekekre?

Abból sem volt probléma, hogy én hatodikosként napközis voltam. Akkoriban a városi iskolákban csak negyedikig tartott a napközi. Azért jártam oda, mert az öcsémről akkor már óvodában megállapították, hogy idegrendszeri éretlensége van. Akkor a pszichológusok még így mondták. És ezért be kellett járnunk Győrbe, az iskolába, hiszen ott indítottak testnevelés tagozatot. Már akkoriban is úgy tűnt, a mozgás segíthet az idegrendszer fejlődésében, orvosolhatja a nehézségeit.

A főiskolán kezdtem el komolyabban foglalkozni a gyerekekkel. Gyerekeket korrepetáltam és ott volt persze a tanítási gyakorlat is. Mikor befejeztem a főiskolát nem tudtam elhelyezkedni pedagógusként, ezért először recepciósként dolgoztam, utána pedig a honvédség jött az életembe. Valójában ott is emberekkel foglalkoztam. Őrmesterként vettek állományba és hamar rájöttek azt, hogy a rám bízott feladatokat a lehető legjobb tudásom szerint elvégzem. 

Hogyan kerültél el onnan és mikor volt az első találkozásod a KMT Akadémiával?

Hat évig dolgoztam a Magyar Honvédségnél. Ötödik év végén kerültem ki külszolgálatra, ami nagyon felnyitotta a szememet. Meghatározó élmény volt ez. Az volt a tapasztalatom, hogy egy háborús övezetben sokkal tisztábban, jobban tudnak az emberek egymással kommunikálni, egymásra figyelni, mint civil élethelyzetekben. Azt éreztem, hogy rengeteg pozitív tapasztalatot hoztam haza, míg a kollégáim alig. Tudtam, nem akarom már tovább csinálni. Fél év volt még a szerződésemből, ezután leszereltem. Elindult bennem viszont az, hogy többet szeretnék magammal és másokkal foglalkozni. Elkezdtem megismerni Az öt tibeti rítust, ekkor kezdtem el megszeretni az olvasást. Amikor leszereltem, tudtam, mindegy mit fogok csinálni, de ezt nem akarom csinálni. Mármint amit akkoriban a munkának neveztem. Nem voltak céljaim, viszont három hónapot szántam arra, hogy megtaláljam, merre kell továbblépnem. A korrepetálást csak a külszolgálat idejére adtam fel, amúgy végig korrepetáltam a főiskolától kezdve. Mindig akadt két – három gyerek, akiknek segítettem vagy a matematika vagy az idegen nyelv tanulásában. A leszerelésem után a két három gyerekből lett kilenc – tíz – tizenkettő, anélkül, hogy nagyon reklámoztam volna magam. Jött az életembe egy hatodikos kamasz ikertestvér pár. Az idősebb fiú, bár tényleg nehezen tudta a tananyagot elsajátítani, de nem akarta elfogadni a segítséget, az első közös óránkon meg sem szólalt. Sírva mentem haza a kudarctól, mert míg vele nem találkoztam, tudtam mit kezdeni a gyerekekkel. Meg akartam hozzá találni az utat. Az út az volt, hogy kiderült a német tantárggyal-tanárral volt a legnagyobb problémája. Igyekeztem megérteni a helyzetét és megmutatni neki, hogy átérzem az iskolával való szembenállásának a lényegét. Ő volt az első, akivel később teljes egészében végigcsinálni a teljes Komplex Mozgásterápiás fejlesztést. De a kezdetek kezdetén végső elkeseredésemben beírtam a Google-be, hogy tanulási nehézségek. Egyből kidobta Panni néniék oldalát. Így találtam rá a rendszerükre. Ráadásul előtte két héttel anyukám szólt, hogy megy az M1-en egy műsor és ez nekem nagyon jó lenne, nézzem meg. Gyerekjógáról beszéltek  benne. Azt gondoltam feladom édesanyámmal a harcot és meghallgatom, amit mond. Ez elindított egy úton, mert a jóga a személyiségemre, ahogy a gyerekekkel foglalkozom, a csoportvezetői képességeimmel együtt nagyon nagy hatást gyakorolt. Úgy láttam, hogy a Komplex Mozgásterápia fantasztikus és olyan emberek foglalkoznak vele, akiket én szeretnék tanáraimnak. 

Mi a szupererőd?

Huh, hát nem is tudom! Ez évek óta nagy kérdés ez nekem. Talán az, a visszajelzésekből az olvasható ki, hogy kedves vagyok. De, hogy mi a szupererőm, erre én még nem jöttem rá! Vagy az, hogy ha valamit eltökéltem, elhatároztam, azt véghez viszem. Erőt, időt, energiát nem kímélve haladok a célom felé. Persze ez lehet nem is szupererő, mert a sok feladatba ölt energia miatt csorbul sokszor más terület az életeben. Jó lenne, ha ezeket a területeket egyensúlyban is tudnám tartani.

Mit szeretnél látni 10 év múlva a szakmai életedben?

Ezek az igazán nehéz kérdések, ilyeneken nem szoktam gondolkodni. Lehet nem ártana. Ha becsukom a szemem és végiggondolom, akkor azt hallom a külvilágtól, hogy alkalmas lennék vezetésre. A számmisztikából és minden ilyesmiből is az jön ki, hogy lehetnék intézményvezető. Ami amúgy gyerekkori vágyam is. Az intézmény alatt lehet érteni bármit. Amin most nagyon dolgozom, csak nehezen jön össze, az egy fejlesztő csapat kialakítása Győrben, mert hiszem a Team munkában.

Mit csinálsz feltöltődésként, lazításként?

Volt egy időszak, amikor festettem, mert az élményfestés teljesen magával ragadott. Először utáltam, de olyan produktumok jöttek az életembe, amik megszerettették velem a tevékenységet. Ezt most egy picit elengedtem, de elindultam a varrás irányába. Lenne kedvem a gitározás tanulásához is,az eszköz adott hozzá, de erre nagyon kevés időm van. Az első hónap varrás után át is varrtam az ujjamat. Beletörött az ujjamba a tű… A Covid kellős közepén kellett menni az ügyeletre. Az ujjam rendbe jött, de ez után egy évig nem nyúltam a varrógéphez, most kezdtem el újból ezzel foglalkozni.

A varráson kívül mi foglalkoztat mostanában?

Az iskolás korosztállyal boldogulok nagyon jól. Ők az én korcsoportom. Még a kamaszokkal is kijövök, de van egy kis frusztrációm a kisebb gyerekekkel kapcsolatban. Nekem nincs saját gyerekem. Mostanában a pici babák, a velük való foglalkozás, kommunikáció foglalkoztatnak.

Mit üzensz az univerzumnak?

Szeretném, hogy fókuszáljon jobban magára és vegye komolyan a rábízott feladatokat! Azt gondolom, hogy sokkal boldogabbak, hatékonyabbak lehetnénk, ha picit jobban irányítanánk az életünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.