Neuropedagógus védjegy – Neuropedagógiai Intézet

Néhány új képzés kapcsán, korábban már beszámoltunk róla, hogy lehetőség nyílik a Neuropedagógus védjegy megszerzésére. Ennek módjáról és a részletes követelményrendszerről itt olvashattok.

Ezzel egy időben létrejött a KMT Akadémián belül, a Neuropedagógiai Intézet, amelynek vezetőjét, Rumi Melindát szeretnénk most bemutatni nektek.

Melinda egy igazán elhivatott szakember, akivel nem ez az első együttműködésünk. A folyamatos tanulás elkötelezett híveként, különböző képzéseken szélesíti látókörét, és persze tudását. Ennek köszönhetően:

  • neuropedagógus,
  • minősített mozgásterápiás fejlesztő,
  • gyerekjóga-oktató,
  • BlackRoll® és Running Technique oktató,
  • okleveles Fascia Tréner

„Pedagógusjelölt korom óta foglalkozom gyerekek tanításával és akkoriban azt tapasztaltam, hogy türelemmel és gyakorlással jönnek majd az eredmények. Az elmúlt évek viszont rámutattak, hogy a régi módszerek már nem működnek olyan jól, így elkezdtem alternatív megoldások után kutatni. Rátaláltam Kulcsár Mihályné komplex mozgásterápiás módszerére, mely meghozta a várt áttörést. Azóta is képzem magam, hogy minél több szinten tudjak a családoknak segíteni. Így elvégeztem Panni néninél a diszkalkulia és a stresszoldó tanfolyamot, majd megszereztem a Neuropedagógusi minősítést is. Mivel a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknél (illetve felnőtteknél is) sajnos idővel jelentkeznek beilleszkedési és/vagy önértékelési problémák, így szeretem a fejlesztést kiegészíteni metamorf masszázzsal, SMR hengeres és más különböző stresszoldó technikákkal, melyek szintén lehetőséget jelenthetnek a gyerekekben szunnyadó feszültség oldásra.

Pedagógusként azt gondolom, hogy a legfontosabb megtalálni mindenki „különleges képességét”. A legtöbbünknek ehhez szüksége van segítségre. Ezért célom minden egyes foglalkozáson, hogy ezekhez a tapasztalatokhoz, gondolatokhoz, érzésekhez a hozzám érkezők közelebb kerülhessenek. Hiszem, hogy az emberi jóság és az akaraterő köveket mozgat meg a fejlődés érdekében, csak dolgoznunk kell rajta vagy vele.”

Köszönjük, hogy elvállalta a felkérést, és biztosak vagyunk benne, hogy ugyanilyen elhivatottsággal vezeti majd a Neuropedagógiai Intézetet is.

Csatlakozzatok hozzánk ti is!

Regisztráció a Neuropedagógiai Intézetbe: https://forms.gle/cAGc34GUkFp9QARD7

Regisztráció a KMT Akadémiára: https://forms.gle/DzmvVDjPBM7gZ4Cp7

Melinda saját oldala: https://www.egeszsegpontgyor.hu/

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük