Helyszín, időbeosztás
Szakmai életút
Már ötödik osztályos koromban tudtam, hogy pedagógusként szeretnék majd dolgozni leginkább azért, hogy megmutassam: értékeket képviselve is jelen lehet lenni a szakmában. Akkoriban is közel állt hozzám, hogy emberekkel foglalkozzam, támogassam őket, és segítsem a fejlődésüket.
Később többféle területen kipróbáltam magam, de újra és újra visszatértem ahhoz, ami igazán fontos nekem: gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal és más szakemberekkel kapcsolódni, közösen gondolkodni.
Főiskolásként szembesültem azzal is, hogy bár sok jó szakemberrel találkoztam, az együttműködés és egymás támogatása nem mindig természetes része a mindennapoknak. Talán ezért is vált számomra egyre fontosabbá, hogy olyan közösségekhez tartozzak, ahol lehet kérdezni, segítséget kérni és egymástól tanulni.
2015-ben, amikor elkezdtem visszatérni a pedagóguspályára, találkoztam olyan gyerekekkel, akiknél a korábbi eszközeim már nem bizonyultak elegendőnek. Ez indított el egy újabb keresésben. Így találtam rá a tanulásinehézségek.hu oldalra, és ismertem meg a Komplex Mozgásterápia módszertanát.
Már akkor éreztem, hogy ez a szemlélet pontosan találkozik azzal, ahogyan az emberről, a tanulásról és a fejlődésről tekintek. Azóta különböző formákban dolgozom a módszerrel, a gyakorlati fejlesztéstől a szakmai koordinációig.
Mit képviselek?
A kapcsolódást és azt, hogy egy-egy helyzetre több nézőpontból is rá tudjunk nézni.
Abban hiszek, hogy nem mindig az a legfontosabb, hogy azonnal megtaláljuk a kész válaszokat. Néha egy jó kérdés vagy egy kolléga tapasztalata adja meg azt a hiányzó mozaikdarabot, amit egyedül nem vettünk volna észre. A fejlődést sem egyenes útnak látom: vannak benne kérdések, elakadások és megtorpanások is, de ezekből ugyanúgy lehet építkezni és tanulni.
Mit csinálok ma?
A KMT Akadémia szakmai koordinátoraként azon dolgozom, hogy a módszert használó kollégák között legyen lehetőség a kapcsolódásra, a kérdések és tapasztalatok megosztására. Szeretném, hogy az Akadémia olyan közeg legyen, ahol nemcsak tudást kapunk, hanem egymástól is tanulunk.
A KMT Győr partnerintézmény szakmai vezetőjeként ugyanezt a szemléletet egy közvetlenebb, személyesebb közösségben élem meg. Jó érzés olyan csapatban dolgozni, ahol tudunk egymásra figyelni, segítséget kérni és együtt keresni a válaszokat, miközben a szakmai munka mellett a játékosság és az emberi kapcsolatok is helyet kapnak.
A saját határaim tudatos megtartása mellett alkalmanként egyéni fejlesztéseket, valamint szülő- és pedagógus edukációt is vállalok. A gyakorlati munkában arra törekszem, hogy észrevegyem, mire van szüksége annak, akivel éppen dolgozom, és ebben támogassam a következő lépését.
Miért fontos ez nekem?
Talán ismeritek a vak emberek és az elefánt történetét: ugyanazt az állatot tapintják, mégis mindannyian mást érzékelnek belőle.
Számomra ez jól kifejezi azt is, amit a szakmai közösségről gondolok. Nem feltétlenül kell ugyanazt látnunk; inkább az a fontos, hogy meg tudjuk osztani egymással, amit mi tapasztalunk.
Egyedül is sok mindent észreveszünk, együtt azonban többet.
Ezért fontos nekem a KMT közössége: mert új nézőpontokat, inspirációt és lehetőséget ad a közös alkotásra. És mert számomra a tanulás nemcsak szakmai feladat, hanem kíváncsiság, kapcsolódás és öröm is.
Főbb szakmai mérföldkövek:
2008: Tanító szak testnevelés műveltségi terület
2015: KMT Módszertan használó
2018: Neuropedagógus védjegyhasználó
2021: KMT oktató
2022: KMT Győr Partnerintézmény szakmai vezető
2023: KMT Akadémia szakmai koordinátor
