Kérdés – e számunkra, hogy a pedagógus egyik legfontosabb eszköze ő saját maga? Arra gondolok, hogy a személyisége, a hangulata, a felkészültsége a világról alkotott véleménye mind- mind tükröződik munkájában. „Rogers szerint ahhoz, hogy valaki – jelen esetben a diák – megfelelően fejlődhessék, megfelelő emberi kapcsolatokra van szüksége. Ezeket, a kapcsolatokat három dolog jellemzi, amelyeket a tanárnak kommunikálnia kell a tanuló felé, ha sikeres akar lenni.”[i]
- A feltétel nélküli elfogadás. Nehéz dió ez gyakran, mikor kihozzák az embert a sodrából, nem igaz? Én gyakorta úgy gyakoroltam ezt a dolgot, hogy a) kerestem egy jó, leginkább vicces kérdést, hogy kihúzzam a szituáció mérges fogát b) mentem egy kört az iskolában (tényleg) és átgondoltam, mi is lehet a cselekedetek hátterében? Ez a rogersi gondolat ugyanis nem azt feltételezi, hogy el kell néznünk bárki negatív viselkedését. Sőt. Azt azonban vallja – és vallom én is – hogy pedagógusként a diákokat, gyerekeket meg akarom ismerni és el akarom fogadni olyannak, amilyenek. A cselekedeteikkel van dolgom elsősorban. Elfogadlak és igyekszem megérteni mit, miért teszel? Segítek változtatni, változni!
- Cselekedeteim, személyiségem működése mennyire van összhangban? Ha nem is mondom ki, látható, érezhető MINDEN emberi érzésem. A gyerekek is érzékelik, ők is tudják. Szerencsés, ha mérges vagyok, úgy is viselkedem. Lehetek mérges. Ahogy szomorú is. Megoszthatom velük érzéseimet, persze, nem fő célként! „A hitelesség azt jelenti, hogy a tanár őszintén, önmagát vállalva viselkedjen. Vállalja saját érzelmeit, és az elvei szerint viselkedjen. Ha egy tanárnak fontos, amit tanít, érdekesnek tartja a saját tárgyát, akkor képes igazán érdeklődést kelteni. Az érzelmek megjátszása, a hamis elfogadás vagy az érdeklődés tettetése viszont disszonáns hatást kelt, mert a nem verbális jelzéseink ellentétesek a nyílt kommunikációval.”[ii]
- A beleérzés képessége, az empátia. Nem csak a megfigyelést és megértést jelenti tanítványainkkal szemben. Az elfogadás része, ahogy bizalommal vagyunk diákunk felé és tudatosítjuk vele, hogy megbízhat bennünk, mert segíteni akarunk, segíteni fogunk neki. Szabadon, barátilag mozgunk belső világában, anélkül, hogy kárt tennénk benne. Értő figyelemmel és gondoskodással fordulunk felé. Elmondhatjuk, el is kell mondanunk, ha valamivel nem értünk egyet az ő világából. Így segíthetünk fókuszálni, változni, utat találni.
Ha elfogadjuk pedagógiai munkánk alapköveinek a fenti fogalmakat és gyakoroljuk, gyakorolni akarjuk ezeket hosszú távon, komoly feladat elé állítjuk magunkat. Megéri, mondhatnánk, hiszen ha így járunk el, így tanítunk, így élünk (!), minden probléma elillan! Nem?
Kimondhatjuk, hogy nem könnyű gyakorolni a mindennapokban a fenti elveket. De jó, ha törekszünk erre, jó, ha tudjuk, hogy ezek a fogalmak nem célok, hanem eszközök a kezünkben!
Alakítja személyiségünket is és igénybe is veszi. Szükségünk van – nem csak ezen okoknál fogva – de ezért is lelkünk, idegrendszerünk védelmére!. Ez az egyik fő munkaeszközünk! Ahogy egy jó burkoló mesternek is tipp topp kell legyen a felszerelése, hogy precízen, pontosan tudjon dolgozni,úgy nekünk, pedagógusoknak is figyelmet kell fordítanunk lelki és testi (!) egészségünkre egyaránt! Nem feledkezhetünk el testünk állapotáról sem, hiszen „Orandum est, ut sit mens sana in corpore sano. Azért kellene imádkozni, hogy ép testben ép lélek legyen.” /Juvenalis/[iii]
Ép test és lélek az empátiáért!
Mit is tegyünk ezért tehát:
Mindennapi testmozgás (séta, kocogás, kertészkedés, torna, jóga, takarítás)
Stresszoldás – (légzőgyakorlatok, meditáció, kikapcsolódás, szabadban végzett tevékenységek)
Önismereti tréning
SzomatoDráma
Tanfolyamra járás – kiégés ellen is hatásos – ha nincs ötleted, itt találsz néhányat
Szerencsés esetben minden a legnagyobb rendben van és nem is zökkenti ki semmi sem a pozitív pedagógiai folyamatokat.
Vajon hány százalékban egyeznénk ki szülőként vagy esetlege gyerekként, hogy milyen szerencsések vagyunk? Elég szerencsések vagyunk-e ahhoz, hogy olyan képzésben, odafigyelésben, megértésben és szakmai támogatásban részeljünk (szülő, gyermek egyaránt), ami, véleményem szerint mindenkit megillet?
Mit tehetünk, mi magunk, pedagógusok, azért, hogy ne csak a szerencsén múljon a szakmai sorsunk és a ránk bízott gyerekeké, felnőtteké sem?
Szakmai tekintetben is fontos ezért az önreflexió! Vizsgáljuk meg időről időre, jól tettem, amit tettem? Tudatosság vezérelt? Empátia, feltétel nélküle elfogadás és kongruencia? Az sem nagy baj azonban, ha néha – néha nem a válasz! A kérdés mindig az, hogy hogyan tovább? Vissza tudok e jutni a rogersi útra vagy sodródok tovább a kiégés felé? Jó ha tudunk önreflektívek lenni, szerencsés, ha van kolléga vagy családtag, aki meghallgat. Szuper, ha eljutsz tanfolyamokra vagy egy segítő beszélgetésre, ahol megoszthatod sikereidet és kudarcaidat egyaránt!
Az iskola a pedagógia világa vonzó terület. Kihívásokkal teli, sok öröm és kudarc, siker és botlás terepe. Vigyázzunk magunkra és vigyázzunk egymásra! Egy kis iskolában vagy óvodában is több száz gyerek és felnőtt ember interakciója határozza meg minden résztvevő személyes és csoportos sorsát is! Éljünk bátran és tudatosan legerősebb pedagógiai eszközünkkel, személyiségünkkel![iv]
[i] https://uni-eszterhazy.hu/hefoppalyazat/tanszemfejl/a_sikeres_tanri_kommunikci_jellegzetessgei_rogers_szerint.html
[ii] https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_pszichologia_pedagogusoknak/ch22s10.html
[iii] https://hu.wikipedia.org/wiki/Mens_sana_in_corpore_sano
[iv] http://epa.oszk.hu/00000/00035/00098/2005-12-ta-Tokos-Onismeret.html
