Tanulás és érzelem

A tanulás fogalmát gyakran összekapcsoljuk az iskolával, az intézményesült oktatással. Sokkal bővebb fogalom azonban ennél. A szótő például visszavezethető a tun zürjén szóra, ami látnokot jelent. Tudás és ismeretek bevésése, információk megjegyzése és visszaidézésének képessége. Folyamat, melynek során megváltozik a viselkedésünk, idegrendszerünkben változás indul és keletkezik. Tanulunk mindent és ezerféleképpen.

Nem könnyebb az érzelem meghatározása sem. Főleg, ha meg akarjuk különböztetni az emócióktól, érzésektől. Leegyszerűsítve mondhatjuk, hogy az emócióink valamilyen külső hatásra adott válaszok, pszichológiai értelemben az érzelmekkel kapcsolatos lelki folyamatok. Az érzelmeink a belső, testi válaszaink a külső ingerekre.

A kognitív viselkedés és a motiváció mellett az érzéseink és érzelmeink is erősen befolyásolják tanulási képességeinket. Az érzelmeink befolyásolják a kognitív viselkedésünket, de a tevékenységeink ránk vonatkozó hatásait is.

Az érzelmek és érzések kutatásával foglalkozó pszichológusok kutatásaik alapján megállapították, hogy az érzéseink rövid távon befolyásolhatóak pozitív irányban, de ez a befolyásolás hamar elillan. Gyorsan vissza tud minket téríteni egy nagyobb koncentrációt igénylő feladat a befolyásolás előtti időszak érzelmi szintjére. Tanulás szempontjából az érzelmek nagyon fontosak: a motiváció, kognitív funkciók és az érzéseink szempontjából is.

A negatív érzelmek, mint az unalom vagy a kilátástalanság a belső motiváció csökkenését okozzák. A félelem, mint alapvető érzelem, hatása a tanulási folyamatokra egy fordított U formára hasonlít. Amíg a félelem alacsony, nincs nagy befolyása a tanulási folyamatok sikerességére. (Messze még a vizsga. számonkérés napja). A félelem szintjének emelkedésével nő a hatékonyság is. Vigyázni kell azonban! A túlzott félelem már túl sok negatív érzelmet jelent. Csökkeni fog az eredményesség, akár meg is hiúsítva mindenféle kognitív folyamatot. A túl nagy vizsgadrukk teljes blokádot is okozhat.

Itt vannak a pozitív érzelmek azonban, amik szintén nem egyértelműen csak pozitív irányban befolyásolják tanulási folyamatainkat. A laza, nyugodt, stressz mentes érzelmi állapot vagy egy nagy megkönnyebbülést követő időszak nem kimondottan tanulást segítő érzések, érzelmi állapotok. Más pozitív érzések azonban jó irányba terelik a tanulási folyamatokat és az ehhez szükséges motivációt is. Javul a feladattartás és a memória működése is.

Kézenfekvő tehát, hogy a tanulási folyamatok támogatásában elsődleges feladataink a negatív vagy tanulást gátló érzelmek visszaszorítása, a pozitív, tanulást segítő érzelmek megerősítése. Az empirikus eredmények arra utalnak, hogy a diszfunkcionális (ebben az összefüggésben: a tanulást akadályozó) gondolatok átfogalmazása és újraértelmezése különösen jó stratégia a negatív érzelmek szabályozásában. A teljesítmény összefüggésében ez elsősorban az irányítás és az értékhiedelmek változását érinti, amelyek akadályozzák a tanulást. Például a túlzott negatív következmények átfogalmazása sikertelenség esetén egy teljesítményhelyzetben segíthet csökkenteni a szorongást.

A tanulási siker javításának másik ága lehet az, hogy kifejezetten pozitív, aktiváló érzelmeket teremtsen, amelyek elősegítik a tanulást. Ezt az érzelemindukciónak nevezett beavatkozást többek között a pszichoterápia vagy a stressz kezelés területén alkalmazzák.

Számtalan terület, feladat és lehetőség áll rendelkezésünkre annak érdekében, hogy kiaknázhassuk az érzelmek pozitív hatásait egy sikeres tanulási folyamat érdekében. Segítenek a környezet és a feladatok vidám színei, a változatos feladatok. Mozgás, ami örömet okoz, segíti a koncentrációt, kerüli a megszokottat és az unalmat. A feladat legyen életkornak megfelelő. Kiemelt szerepe van annak is, hogy kellő nehézségű legyen: legyen benne kihívás, de meg is tudja oldani a tanuló. A tanár, mint legfontosabb szereplő személye kiemelkedő fontosságú: melegszívű, határozott, biztonságot teremtő, empatikus, de a kereteket tekintve szigorú, következetes.

Feladatunk, lehetőségünk és kötelességünk is úgy kialakítani a tanulás környezetét, hogy az pozitív érzelmek forrása legyen. Nem baj, ha nem mindig sikerül, ha váratlan nehézségek adódnak vagy ha üröm is kerül az öröm mellé. Elsődleges a tudatosság és a rendszeres törekvés a pozitív környezet megteremtésére. Ne feledjük: A tanulás öröm is lehet!

Balogh Krisztián

Segítségemre volt:

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/t-F4015/tanit

http://www.lern-psychologie.de/common/lernen.htm

https://de.in-mind.org/article/wie-man-sich-fuehlt-so-lernt-man-der-einfluss-von-emotionen-auf-lernprozess-und-lernerfolg?page=2

https://www.mit-kindern-lernen.ch/adhs-lernstoerungen/elternworkshop-qerfolgreich-lernen-mit-adhsq

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük